|
|
1997 előtt... Kristóf Katalin 1997 előtt is énekelt, de sosem a nagy nyilvánosság előtt. Már kiskorában imádta a zenét. Lemezjátszójukkal első osztályú szórakozást nyújtott a teljes lakónegyednek, ingyen és bérmentve. A szoba sarkába állva énekelt, mert ott volt jó az akusztika - még effektet sem kellett tenni a hangra, visszhangzott, mint egy nagyágyú. Iskolai produkciók és hasonlók előzték meg konkrét énekesnői karrierjét, ezen előzményekről sajnos még fényképek is csak ritkán emlékeznek meg. 1997-ben Szászem táncolni hívta igencsak kezdeti szinten álló produkciójába, melynek még neve sem volt. Azt az első fellépés előtt el kellett keresztelni, innen a The Cool Project megnevezés. Katalin táncosnői karrierje egyetlen fellépés erejéig tartott. Szászem unszolására ugyanis elénekelte a The Cool Project első dalát, az Utazást. A produkciót be is mutatták annak rendje s módja szerint: felléptek vele a székelyudvarhelyi őszi szépségversenyen, 1300 ember előtt. Sikeres volt a dolog, így hát a táncosból énekesnő lett. Az év folyamán, sok-sok éjszakába nyúló éneklés és kevergetés után elkészült a The Cool Project első nagylemeze Utazás címmel. A "nagylemez" megnevezés enyhén nagyképű, mert nemhogy bakelitlemezen, de még CD-lemezen sem jelent meg az anyag. Mindössze kazettán látott napvilágot, néhány nagyobb erdélyi városban forgalmazták. Ennek ellenére meglehetősen sokan vásároltak belőle és a The Cool Project lassan ismertté kezdett válni. Szászem újabb ötletekkel állt elő, már ami a zenét illeti. Fejébe vette, hogy márpedig szakít az erdélyi hangzással és megpróbál meglepetéseket okozni a zenei világnak és a közönségnek. Ez sikerült is, amikor bemutatták az Indul a zene című, akkoriban meglehetősen formabontó felvételüket. A szerencsés véletlen folytán Náksi Attila, az ismert Náksi vs Brunner dj-páros tagja Erdélyben járt és megismerkedett Katalinékkal. Meghallgatta a zenéjüket, és annyira megtetszett neki, hogy az Indul a zene c. dalt meg is jelentette Magyarországon a Sex Club House c. válogatáslemezen (BMG Hungary), neves magyar klubéleti szereplők társaságában. A szerencsés helyzet tovább fokozódott. A TCP együttes Valahol van 1 hely c. felvétele már Náksiék budapesti stúdiójában készült el. És ha már úgyis ott volt, rákerült a Sex 2 House c. válogatáslemezre (Sony Music Hungary). Náksi vs Brunner remixet is készített ennek a dalnak. Katalin felénekelte a The Cool Project második nagylemezét, amely ezúttal már CD-n is kapható volt. Mi volt a címe? Természetesen: Valahol van 1 hely. A lemezt még 2006-ban is forgalmazták. Kisebb botrány is volt, mivel a lemez borítóján az együttes tagjai egy szál fehérneműben és bundában pózoltak, s ez abban az időben nem volt megszokott dolog, főleg nem Erdélyben. Katalin lemezkiadója és mentora, az Euro Music mindent megtett, hogy Katalin nevét mindenütt megismerjék. Rövidesen piacra került Katalin első szólólemeze, Visszavárlak címmel. Hatalmas volt a siker, minden szempontból. A lemez a Dupla Kávé és Balázs Pali albumai után a harmadik helyre került az erdélyi eladási örökranglistán, mely helyet azóta is tartja. Katalin turnéra indult az előbb említett előadókkal, összesen több, mint 30 fellépésen vett részt. Ebben az évben Katalin a két lemez sikeréből élt: rengeteg meghívásnak kellett eleget tennie. Közben elkészült a The Cool Project egyik nagy slágere, a Színes álmaid, amely az együttes ismertségét tovább növelte. |
Mivel szükség volt újabb anyagra a fellépésekhez, Katalinnak elkészült a második szólólemeze. Ennek címe Egy hang a szívemben. Ez a lemez két slágert is tartogatott a közönség számára. Az Álom című dal, melynek szövegét László I. Attila (Teacher A) írta és hangszerelését Szászem, a TCP együttes vezetője végezte, két verzióban is a lemezre került. Az egyiket Katalin kettesben énekli az ismert magyarországi énekessel, Klemyvel. Mivel a lemez nyáron jelent meg, szinte magától értetődő, hogy a másik sláger az Őrült nyár című szerzemény lett. Ez az az év, amikor Katalin első együtteséből, a The Cool Project-ből TCP lett. Mivel az eredeti angol nevet szinte senki nem tudta megjegyezni, maradt a név rövidítése. Az új, immár harmadik nagylemezt az együttes már TCP névvel jelentette meg. A lemez címe: Ma én leszek veled. A Capriccio megmutatta, mit tud: a gitáros Flör és a basszusgitáros Teddy segítségével élőben vitték színpadra a projektet. Elkísérte őket három hegedűs és egy 15 tagú kórus is. Nagy sikerrel turnéztak egész nyáron. Eközben Szászem vásárolt egy kis DV kamerát és - tévés szakmája lévén - nekifogott, hogy leforgassa a TCP első videoklipjét az Olvadjon a jég című dalra. A klip nem várt sikereket ért el, bekerült a magyarországi Viva TV és a Musicmax műsorába is. Ezt még két videó követte: a TCP Élvezd a percet, valamint a Capriccio Nem számít c. dalait filmesítették meg. Ezek nyilvánosságra kerültek az Euro Music első és egyben az utolsó DVD-válogatáslemezén, a Millennium Top Slágerek 10-es kiadásán. Márciusban a román törvényhozás egy kormányrendelettel elvágta a fát az erdélyi magyar zenészek alatt. Mivel ezután csak gyárilag préselt lemezt lehet forgalomba hozni és a kazetták esetén is van minimális példányszám sokszorosításkor, anyagi szempontból egyszerűen nem éri meg több lemezt kiadni (bár lehetséges, de csak annak éri meg, aki vállalja a biztos veszteséget). Arról nem is beszélve, hogy az erdélyi magyar zenei kiadók egyszerűen nem vállalták be ezt a helyzetet és bezártak. Úgyhogy maradt a net mint terjesztő közeg és a fellépések, mint bevételszerzési forrás. A magyarországi kiadók (piacféltésből? ki tudja...) nem engedték még a közelükbe sem Katalin produkcióit, miközben egyre-másra jelentek meg a rosszabbnál rosszabb projektek. (Tisztelet a kevés kivételnek!!!!!) Mindemellett folyamatosan játszották Katalin dalait anyaországi összeröffenéseken, partikon, piacokon, sörfesztiválokon stb, ahol nem a kiadók válogatnak, hanem a közönség. Januárban leforgatták a TCP harmadik klipjét egy vadonatúj dalra, melynek címe Táncolj velünk még! A TCP tartja a formáját, ismét valami szokatlant hozott a műfajba. Katalin hangja pedig az idők során megérett, sokkal erősebb lett. (Bár az énektanárnője 5 óra után kiadta az útját, mondván: Katalin, neked nem kell tanulni, csak gyakorolni...) A Klemyvel közös dal után Katalin László I. Attilával is készítettt egy duettet, melynek címe A tél vitt el. Ennek clubmixe a diszkók kedvelt felvételévé vált, az eredeti lassú tempójú változatra pedig klipet forgattak. 2008 a fellépések esztendeje ismét. A nyár utazással telt, kevés új anyag készült, viszont az énekesnő rengeteg új helyszínre jutott el. Katalin és Milan produkcióját lakodalmakba kezdték hívogatni, de a csúcs nem ez volt. Nyáron Katalin meghívást kapott a Kanadai Magyar Kultúrközponttól, így szeptember 27-én, átrepülve az óceánt, a torontói Magyar Házban lépett fel. Katalin eddigi munkásságának elismeréseként fogadta a meghívást. Az oldal Archívumában képek, videók és blog található a kanadai fellépésről és magáról az útról. A gazdasági válság szele Erdélyben is fújni kezdett, az emberek zsebében egyre kevesebb pénz maradt a szórakozásra. Katalin azonban összeszedte ki nem adott felvételeit, készített jópár új dalt és leszerződött a Dancs Market Records-hoz, amely kiadta legfrissebb lemezét Várlak mindennap címmel. |
Partnereink |